Papi pipa

Na jó. Még nem tudom, hogy végül ki fogom-e tenni ezt a bejegyzést, de most arrrgh.

Ki fogom, még szép, hogy ki fogom! Ez egy énblog, így leszarom, ki mit gondol. Nekem csak az a fontos, hogy kiírjam magamból, ha épp a bosszúságot, akkor aztat. Rátapasztom a számat a friss harapásnyomra, és hiteltelen, Bear Grylls-i arckifejezéssel szívom ki a mérget a mai napból. Összekeverem egy kis nyállal, és pfhöjj, nesztek!

Feladat:

Találjátok ki, hogy mégis mi baja ennek az örök elégedetlen, elkényeztetett semmirekellőnek a szargolyó másik oldalán! Aki eltalálta, bekaphatja.

Válaszok:

A)
Egész nap szakadt az eső. Nem volt esernyője. Kétszer esett el a nap folyamán a gumipapucsban, ezúton csatornafedél sem kellett hozzá, megtette a mindenhol jelenlévő csiszolt gránitburkolat.

B)
10-ből már csak 8 lábkörme maradt, csodás higiénés körülmények között – azaz nem tudja, hol – vesztette el ma a jobb hármasat. Számított rá, hogy bármikor bekövetkezhet, de apa szeretett volna aktív részese lenni a kicsi születésének és a burok eltávolításának.

C)
Hámlik a szemhéja (sic!). Nem leégett, biztos „csak” valami kis funghi. Ilyet se látott még. Semmi durva, csak mintha a csipa rá lenne száradva reggeltől. Próbálta ledörzsölni, de arra csak bepirosodott, és így kontrasztosabbá vált. Végül vett Canestent 2400-ért. Apu mondaná, még jó, hogy lehet kapni…

D)
Nem érti, miért kellett 16 000 km-t repülnie ahhoz, hogy kibaszott olasz ordibálás vegye őt körbe, amikor csak itthon van. Nem nagyon tudja ezt most összeilleszteni azzal, hogy Ausztráliában van. Culture shock?

E)
Nem érti, mi a faszért nem lehet tiszteletben tartani azt, hogy ha valaki a tüdeje fejlesztésének szenteli minden fennmaradó energiáját, az a négy dohányos által eregetett sárkányok elől a nappaliból a hálóba menekülve kapuzárási pánikba esik. Magyarul – még egyszer – miért gondolják, hogy a (zsilip-)ajtókat pusztán passzióból csukja be? És miért válnak ki-bejárkáló notórius nyitva hagyókká? Nincs nekem a dohányzással semmi bajom. Csak nem szeretem, ha a kispárnámra helyezve a fejemet ugyanaz az az érzésem támad, mint amikor buliból hazaérve a szídd fel begyem pólómból bújtatom ki. Nem tudom, értitek-e a problémámat. Tudom-tudom, néma gyereknek… Nehogy azt hidd. Én szóltam.

Arany pofa mindegyik, félre ne érts. Semmi gond nem lenne velük külön-külön. Egy láncdohányos Gucci, Versace, Dolce&Gabbana viszont sok egy kicsit egyszerre. Néha tényleg azt kívánom, bárcsak belefulladtak volna előző télen a szőrmenyakú kabátjukba… Stílushalál, igaz, Endi?

F)
Szeretne munkát, mert 2 hét alatt annyit költött a semmire, amennyit otthon egy hónap alatt sem keresett meg.

G)
Simán csak hisztis, mert meg fog neki jönni.

H)
Mindegyik.

I)
Egyik sem.

Kiteszem. Elszállt ugyan a mérgem, a terápia tehát célt ért, de legalább itt áll majd az utókor számára: láthatjátok feleim szümtükhel, az buta okulhat, az okos butulhat.

Azt hiszem, elköltözöm. A haditerv: nem fizetem a lakbért, így 2-3 héten belül kitoloncolnak, aminek fedezésére épp elég lesz a mennyiség, amit letétbe helyeztem. Ki van ez találva. Angolt, na!

Még két dolog: egyrészt holnap már jókedvvel, bőséggel; másrészt a srácokra nem is lehet igazán haragudni, ha az embernek eszébe jut, milyen szinten vannak megáldva az ákcsentójukkal...

Holnap Önök kérték c. rovatunkkal jelentkezünk.

Kapcs. ford.

Ciao.