Mese, mese átka | Pillangó s madárka

A bejegyzés korhatárra való tekintet nélkül megtekinthető, de a szókimondó, durva szövegek miatt szigorúan szülői felügyelet nélkül (az én kivételes szüleim a kivételek)! Az oldalról való távozás után reklamációt nem fogadunk el. Én szóltam, a kurva életbe.

Nézéshez és olvasáshoz:




Vásároltam Flickr accountot, immár nincs korlát a képek számára vonatkozóan. Ide kattintva a legújabbak, mindig csak 'Newer'.

Egyszer volt, hol nem volt, a hongkongi üveghegyeken és az Óperenciás-tengeren is túl, ahol van kacsacsőrű emlős tour, na ott volt ez vagy nem volt, mindenki döntse el maga. Hősünk ment, mendegélt, hosszú út porából köpönyeget vett, Bendegúznak hívták.

Felteszem, ha Ludas Matyival sweet brother, talán inkább libaviadalokat tartanak, nem pedig reklámból próbálják összekaparni a lyukas hét krajcárt… Hej, attól dagadt volna csak a májuk, meg a péntek estéktől! Sőt, még tán Döbrögi is hájjal kenegeti őket. Pfuj, de ez egy egészen más történet.

Repült ez a legény, hej, a lába nem érte a földet, ki tudta, hol áll meg! Szinte mindenki.

Történt egyszer, hogy az eső hét esztendeig szakadatlanul esett. Nem készült ám erre Bendegúz, sőt még arra a hét napra sem, ami tán igaz se volt. Mert itt nem úgy esik ám, mint a délibábos Dunakanyarban, a nemjóját: ezen a vidéken mintha dézsából öntenék! Cidrizett is a legény, holott ciripelni érkezett szegény.

A fogatokat megmostátok már? Jó éjszakát, gyerekek.

Naszóval. Önmagában az időjárásért kár lett volna volt eljönni. Kis híján besírok. Napi két szétázás alatt nem is tárgyalok. Aztán: megvan az, amikor önként jelentkezel mosogatni, mert az az egyetlen esélyed, hogy kiengedjen a kezed? Ennek ellenére rettenthetetlen papucsos-rövidnadrágos lettem én, az ám, hazám – a négy fal között pokróctekercsben ugyan, de nehogymá' ne. Mégis csak Ausztriában vagyunk!

Elegem lett a koszmopolitákból, elmentem élhető(bb) lakást keresni. Természetesen szakadt. A lakás nem is annyira, de az eső! Tehát. A hely egy igen jó környék közvetlen közelében található, Belleuve Hill alatt, de még Bondi-on. Hill, you know: hegy. Az nem az a vízszintes. Bencike ereszkedik a hillről, egyik kezében esernyő, másikban térkép, lábán jószolgálati gumipapucs, brand new. Az akna az lófasz: vizes csatornafedél, négyzet alakú, tömbösítve hat darab egymás mellett, na az a valami, gyerekek. Bódysylvy nem kap ilyen műjégpályát kedves Ferenctől. Ecseteljem? Felesleges. Charlie Chaplin köszönhet. Hiába no. Ha már esik, essünk mi is. Nagyon esik? Nagyot essünk!

Csókolom. A hirdető néninek tetszik lenni? Tisztelettel jelentem, nekem nem hiányzik senki, jó volt eddig egy szobában egyedül, mégis ide jönnék lakni. Lehet? Az se baj, ha a nadrágom úgy néz ki, mint aki menten összehugyozta magát? Nem magát, magamat, érti. Szóval bemutatkoznék, csókolom még egyszer, Ben. Hogy én „How are you?”. Komolyan tetszik kérdezni? Fine, thanks. Hagyjuk már ezt, tényleg, inkább körülnéznék.

Kát ázsiai pucolja a lakást, ilyet se láttam még. Na nem ázsiait meg takarítást, hanem hogy erre „áldoznak” kiadó szobák terén. Final cleaning. Máris elvarázsolódom, a többi nem is érdekel. Az éhező esete a terülj-terülj asztalkámmal. Azért a fürdő korrekt, internet van, két olasszal fogok lakni, a másik szoba még üres, oda majd keres valakit. Deal, én ezt megvettem. Legyenek azok az akárkik akármilyenek, engem nem érdekel. Fekete lóra tettem, egyelőre szemre-befutóra nem kellett megbánnom. (Norbi Update: ma voltam a kulcsért meg szerződni, szemrevételeztem a digók cuccait, rendesnek tűnnek. Lehajtogatott ruhák, elmosogatott edények stb.)

Új nap virrad, ami sajnos persze képzavar, mert még mindig dézsa, és most nem a vű. Persze az esőnap esőnapján nincs mit tenni, esőszünetre játszom. Elindulok hát. Minimalizálom a fedél nélkül töltött időt, immár profi buszista vagyok. Írtam önéletrajzot, egyikhez adom az arcomat, másikhoz nem, ne ezen múljon. Őszinte vagyok, egyelőre nem fogok behazudni mindent a semmiért. Arra játszom, hogy tartsanak nyugodtan túlképzetten, ha egyszer fabatkáért is vállalom. Egész könnyen megtalálom az Aquariumot és a szomszédos Wildlife Worldöt, mintha mágnes lenne, én meg - magától értetődően - a Hawaii Ironman. Kasszához odalép, pénztárostól jegy helyett egy darab felnőtt HR-est kér, curriculum vitae-vel fizetne. De nincs HR-es. Elfogyott. Melbourne Cup van, you know. Akinek nem muszáj, az ma nem dolgozik. Kispéntek. Félhivatalos nemzeti ünnep. Neem, a munkavállalónak nem hivatalos, de hát egy lóverseny az mégis csak lóverseny, a vezetés hadd menjen már.

Basszus, összeáll a kép. Minden piperkőc yuppie-nak öltözik, minden nő madárfészket biggyeszt a fejére, hát ez mégsem a belvárosi népviselet. De komolyra: van ez a Melbourne Cup, ami a legnagyobb lovas esemény széles e vidéken, és ilyenkor itt leáll az élet. Minden hely megtelik mulatozó emberekkel, a csapból is sör – főleg a sörcsapból – meg koktél folyik, minden magára valamit is adó hely előtt nagyranőtt homo habilis strázsál, fogadnak, nézik a derby-t. A tévében minden csatornán ez megy, előtte két napig a beharangozók, utána két napig az összefoglalók, aznap meg a celebek, politikusok, sportolók, mindenki, aki él és virul. Kalapköltemények ünnepe. Elegáns, érdekes, szokatlan, de tetszik. Megadják a módját, és ez így a helyes. A futamot nem egy zebra nyeri, Dózi pedig visszasántikál a karámba, rágyújt egy kockacukorra, majd unottan tudomásul veszi, hogy későn állt be a sorba, amikor a patkolómestereket osztogatták… Nyíhá.

Voltám ám bankszámlát nyitni, ausztrált, személyesen, fiókban. A CommonWealth a rezidens Országos Takarékpénztár. Sok fiók, sok ATM stb. A következő helyzetgyakorlat nem a képzelet szülötte, a benne szereplő én pedig nem kitalált, fiktív személy: becélzom a Miller Streeten található fiókát, North Sydney belvárosában vagyunk. Üvegszezám tárul, Kismészáros belép, riasztó megszólal. Létszámnyi tekintet szegeződik, hősünk csak szemmel mozog, próbál periférikus holttérből is információhoz jutni, hátha érkezik egy támpont. Csak remélni merem, hogy nem acélhideg kezeimet érzékeli fegyvernek a rendszer, más meg nincs nálam… A tekintetek szétszélednek, a helyzet továbbra is riasztó. Odasétálván az élőszövetes sorszámosztógéphez tiszteletteljesen megkér, fáradjak át a Greenwood Centerben található fiókjukba, ezt ugyanis épp evakuálják… De ugye nem miattam?

Bencike vár, és bár nem szereti a katasztrófatúristákat, elvegyül az épület előtt kisdiákként cigarettázó kollégák között. Itt lesz a hunyó is, biztos már a tizenkettedik vécéjében is a nikotin diktált… Tűzoltók érkeznek, buli meghal. Bencike átmegy a sokkal unalmasabb fiókba bankkártyát csináltatni, ahol mindössze annyi történik, hogy bankkártyát csinálnak neki.

Ha már bank, ha már pénzügyek: Karesz feldobta, hogy társasozzunk egyik este. Jó, mondom. Catan? Risk? Monopoly? Micsoda? Ca$hflow – How to get out of the rat race. A játék egyfajta Gazdálkodj okosan!, csak kicsit komolyabb formában. Elég érthető mintát ad arra az útra, aminek során megtanulható, hogyan érjük el, hogy következetes befektetéseinknek köszönhetően soha többé ne kelljen dolgozni. Most nem fejtem ki bővebben, de a játék elején húzol egy szakmát (én pl. mérnök voltam), amihez tartozik egy jövedelem és egy csomó kötelezettség, pl. hitel, kölcsön, gyerekek, autó stb., tehát egy halom költség. Az elején kell választani egy álmot is, és a kettő közötti utat kell megtenni. Azt mutatja be, ahogy a kis lépések egyre nagyobbakká válnak, illetve, hogy a tőzsdei, valamint ingatlanbefektetéseknek milyen formában kell működniük ahhoz, hogy egyáltalán értelme legyen foglalkozni velük. A rat race-ből, azaz a mókuskerékből itt 2-3 óra alatt ki lehet szállni, az életben ehhez azért valószínűleg kicsit több idő kell. Elméletileg havonta egyszer kellene játszani, és ez már önmagában is nagyban befolyásolja az ember pénzforgalmi gondolkodásmódját. Nekem tetszett, és nem csak azért, mert közben megittunk több üveg pezsgőt.

Operaháztető

Kezdek fáradni, lassan befejezem. Még azért leírom, hogy voltam az Operaháznál, közelről tényleg kicsit túl őszinték a részletek. Ezzel együtt érdekes, az ember nem is gondolná, hogy a tető valójában csempeméretű lapocskákból álló panelekből áll. Mögötte található a Royal Botanic Garden, azaz egy hatalmas nyitott park rengeteg érdekes növénnyel…

Kisköcsög

… és madárral… azok a kurva papagájok! Ki van írva, hogy „Don’t feed the birds, they bite!” Nem csíp, érted: „bite” – harap. Eszem ágában sem volt etetni őket, én mindig csak fotózok. Ez alkalommal sem tettem másképp. Kihasználva az esőszünetet és a tényt, hogy a hatalmas szél hamar felszárította a füvet – „szőnyeget” –, ledobtam a zsákomat és leheveredtem, hogy kitámasztva a kezeimet könnyebben fókuszálhassam ezeket a tényleg gyönyörű, hófehér, bizony elég nagy madarakat. Még nem néztem utána pontosan, hogy mik is ők valójában, de valami arapapagáj-félék. Néhány fotó készítését követően egyre közelebb jött egyikük, mígnem egyszer csak megindult, felszállt és kamikázeakcióba kezdett. Erre persze felpattantam, amire még jobban begerjedt. Szégyen a futás, de hasznos, a táskámat hátrahagyva szaladtam el gondolván, inkább, mint hogy kiharapja a szememet. Szerencsére tíz méter múlva – pont, mire a japán turisták nagyszerű fotótémája lettem – leállította magát, és letelepedett két méterre a táskámtól. Saving private Ryan, mission completed, god bless the Hungarian soldier!

Időközben beiratkoztam az Austswim Teacher of Swimming and Water Safety tanfolyamára, hogy oktathassak. Majdnem lecsúsztam az e hétvégiről, de aztán egy szívhez szóló hazugság eredményeképpen kibővítették számomra a létszámot, így a szombatot és vasárnapot Hornsby-ban töltöm reggel 8.30-tól 17.30-ig. Remélem, meglesz az eredménye. Ezen felül kell majd még jeleznem a Royal Life Savingnél, hogy szükségem van egy úgynevezett CPR in the box tanfolyamra, ami tulajdonképpen elsősegélyvizsgát jelent, nem ökölvívást. Bízom benne, hogy a bázikus angolom egyik helyen sem fog problémát jelenteni és gondot okozni. Legközelebb már oktatóként szeretnék bejelentkezni, 2+ olasz lakótárssal a nyakamban.

Na mi van még? Ja, kívülállóként immár nem foglalok állást, de azért egy pillanatra elgondolkodtam a nap képén:

És még néhány Sydney, csak úgy:

Csókolom. / A viszontlátás örömében bízva maradok tisztelettel:

Belzebúb