Hongkong - Alapelem az emelet

Ha ránézel erre a bejegyzésre, hasonlít Hongkongra: alulról nem látod a tetejét, felülről az alját. No de, hogy senki ne szenvedjen, aki nem szeret olvasni, annak egyrészt ajánlom, szeresse meg, másrészt nagyon rendes vagyok, itt vannak rögtön néhány szinttel lejjebb a képek.

(Előzetesen annyi, hogy igen, sokkal egyszerűbb dolgom lenne a blogger.com kompatibilis Google kompatibilis Picasa használatával, de egyrészt ne kényszerítsék rám a szarjukat, másrészt a Picasa tényleg az. Nálam a Flickr nyert, 1:0 a Yahoo!-nak.)

Anyuci-apuci, mindig a kép felett látható "Newer" gombra klikkeljetek, úgy tudtok időrendben végigmenni az egészen.

Jól van na. Nem, hogy ti is segítenétek nekik!

Szóval a képek:
http://www.flickr.com/photos/ben-the-goose/5119175703/in/photostream/lightbox/#/photos/ben-the-goose/5119767698/in/photostream/lightbox/

Hongkong egy csoda. A középkori Kínába oltott nem is tudom huszonhányadik század. Kiszállsz a gépből, és ha nem a Nationalen futó Megastructures-re alszol el, mint régebben én, talán nem is tudod, hogy igazából egy kibaszott nagy mesterséges szigeten landoltál, amire nem mellesleg a világ legmodernebb tranzitépületét húzták fel olyan tetőszerkezettel, ami önmagában is mérnöki csoda. Ekkora tetőt tartóoszlopok nélkül egyetlen tér fölé húzni nem is lehet... Ezek szerint mégis. Aztán a reptéri metró. Nem, nem a gyorsvasút, amelyik a reptérre vezet. Persze van olyan is. Hanem az, amelyik a reptér egyes részeit hivatott összekötni - mert akkora. Reggel 7-kor nincs ám az ember elájulva ezektől a dolgoktól. Klímától kiszáradt nyitott szemekkel alszik. Akkor ébred fel, amikor az Airport Express-en ülve nem érti, miért dugul a füle. Azért. Mert ez a szó elég szoros értelmében véve "gyorsforgalmi". 180 van beleírva. Na de hagyjuk már. Bedob a város közepébe ennyivel, azt' kész. Deák, érted. Ezt csak azért írtam le, mert ha ide megérkezik az ember, akkor az első pillanattól kezdve úgy érzi, különleges helyen van. Azt ugye mondanom sem kell, hogy WiFi mindenhol van? Egyedül talán a nosztalgiavillamosokon nincs. Nem vagyok biztos benne, de azt hiszem, ott nincs. De szerintem nyugodtan hozzátehetem azt is: még.

Taxit fog, beül. Hivatalos piros Toyota mittudoménmi minden taxi. Elég klasszik. Beülök, mondom, amit bemagoltam. iClub Regal Hotel, Johnston Street, Wan Chai. - Regal Hotel? - Mondom, az. Tündi azt mondta, kb. 20 hongkong (-i dollár) lesz a taxi.

35. 40. 45. Engem most épp átbasznak? Az is lehet, hogy már mentünk el újra ott, ahol beszálltam. Fel se tűnne. 50. 55. A kurva anyját, még itt sem vagyok, de már szívok. Vagy még mindig? Le is fényképezem a szemetet, aztán majd szólok a recin, hogy intézkedjék vissza a pénzemet. Kiugrani nem tudok, meg fizetés nélkül távozni sem, mert a csomagtartóba be van zárva a túlsúlyom. Nyugi, Bendegúz. Ez van. Mégsem olyan alázatosak ezek a hongee-k. 60.

Megérkezünk. It's that. Nem, mondom, it's not. Regal Hotel. Mondom Johnston Street? Én másmilyen épületre emlékszem. Tökre nem ilyen volt. Portás addigra kocsinál. Kérdez, válaszolok. Ezek nyomják az orális pingpongot, én a labdát nem látom, pedig már felébredtem, asszem. Indulunk is tovább. azzal nyugtatom magamat, hogy két rugónál járunk, végül is egy pesti hiénánál ez már minimum a négyszerese lenne. Occón isz basznak át, nézd így. 5 perc. 78 hongkong. Na, most akkor mi legyen? Mondom magamban, nem légvonalban hoztál, haver. Tudod, két pont között a legrövidebb távolság a két pontot összekötő egyenes. Ez inkább volt ákombákom. Egyes leülhetsz, tökmindegy.

Na mennyi? 35. 35?! Azt a mindenedet, te tréfamester! Itt a negyvened, jófej vagy. Igaz, hogy nem 20, de értékelem, hogy nincs magyar a véredben. Ha lenne, beszednéd a városnézésért a 78-at. Final shock: 5-öt visszaad, kiszáll, kiszedi a csomagomat, és mosolyog. Az annyi mint 750 forint, emberek. Cirka fél óráért.

Szálloda szép, szálloda jó, szálloda magas. Szállodai recepciós kislány aranyos. A fiú is, csak nem úgy. Sajnos tudom, hogy várnom kell a szobára kábé négy órát, de addig majd megőriztetem a csomagomat, és inkább este visszajövök.

Tündi jön, megyünk, éhes vagyok, együnk. A kutyát még nem kívánom, jó lesz valami ismerős, valami hazai. Mondjuk mexikói. Hova tovább? Kicsit kijjebb. Repulse Bay, Stanley Market, busszal. Tömegközlekedjünk, tök jó! Buszon LCD-k, WiFi, mindez szétklímázva. Apropó klíma. Ezeknek a klíma az életük. Fázásig. Tündi meséli, hogy télen, amikor mondjuk 10 °C van, akkor is hűtenek. Há'  nehogy má' ne. Különben minek van? :)

Nem is tudom, megy-e a minden részletezése. Ott lesznek a fotók, azok sok mindent elmondanak. Kb. 130-at válogattam le, -szor ezer szó, az annyi mint... Na mindegy, a látható dolgokon nem mennék át, majd a képaláírásokban keressétek a mit, miértet és hogyant.

Útközben tengerparti park, séta és egy szempillantásnyi pihenő, mert már asszem 40 órája nem aludtam. Vendéglátóm megértő.

Fel a hegyre, Victoria Peak, mesés panoráma. Napközben esett ugyan egy kicsit, de már csak felhős. Pont jó. Majd' elfelejtettem mondani, hogy egyébként a három napból kettőt a szállodában kellett volna töltenem, mert Tündi elmondása szerint szupertájfunt jeleztek. Ők be is vásároltak, leszedték a képeket a falról, meg hasonlók, sőt, olyankor kijárási tilalom van. Végül elkerülte Hongkongot. Mák. Úgyhogy az esőnek is tud örülni az ember. Minden attól függ ugyebár, honnan nézzük.

Delifrance-ban megvárjuk, míg lemegy a nap s besötétedik. Utána vissza a látványhoz. Ha az előbb ötös volt a látvány, sötétben csillagos ötös. Érted.

Vissza szálloda, eldőlés.

Ugyanabban a pózban ébredés. Reggeli. Instrukciók memorizálása, Tuen-di dolgozik, egyedül vágok neki a public transportnak, s távolodom el a belvárostól. Nincs gond. Megjegyzem, Wan Chai, ahol lakom ("van csaj", nem nehéz). Gyorsan még beugrunk az elektronikai áruházba, hogy Tuen-di megmutassa, mit hol kell venni, és mennyit kell alkudni, ha pótakksit szeretnék a TZ10-be, majd utamra bocsát. Nem bonyolult. A metróhálózat olyan, mint egy reptér (egy sima reptér, nem a hongkongi!): futószalagok, hatalmas terek, ragyogás, tisztaság. Hamar egy másik szigeten találom magamat, a Big Buddhához igyekszem. Fogok egy libegőt, és kabinozok jó fél órát. A látvány hibátlan: reptér, dolgozó halászok stb. Tenger felett sem "lanovkáztam" még...

Lassan eltűnünk a hegyek között, és a távolban kirajzolódnak a hatalmas Buddha-szobor körvonalai. Igazán lenyűgöző. De még jó hosszú út és jó pár lépcső vezet hozzá. Az idővel hatalmas szerencsém van: egy felhő sincs az égen, csak tűző nap és "némi" pára. Mászás, ámulás-bámulás. Átszellemülés. Valami olyan megmagyarázhatatlan nyugalmat sugároz magából ez a bámulatos szobor, hogy azt nehéz lenne szavakkal kifejezni. Ehhez tényleg ott kell lenni. Igyekeztem megfogni azokat a részleteket a különböző beállításokkal, amik ezt visszaadják, de nem. Az egész tömege és jelenléte annyira meghatározó, hogy feleslegesen próbálkozom.

(A zeneválasztás fontosságára ezúton hívnám fel a szíves figyelmet. Én talán most kezdem megtanulni, hogy mihez mi illik, ahogy azt is, hogy mikor kell kivenni a fülest. Néha tényleg enjoy the silence van. Néha viszont olyat ad egy Moby vagy akár Norah Jones a helyhez és időhöz, hogy komolyan kitágul az univerzum. Nagyon fontos volt ezt itt is megjegyeznem, de most, amikor ezt a bejegyzést írom, már azt is tudom, hogy nem csak a zene értelmezi át a szitut, hanem fordítva is.)

Visszatérve Hongkonghoz: visszatérni Hongkongba már nem volt olyan egyszerű. Wan Chai vagy Chai Wan? Ilyen kérdéseket kellett beimpróznom a helyes útvonal megválasztásához. Van csaj, vagy csaj van? Most légy okos! Vak tyúk is talál szemet, hála az Istennek vagy Buddhának vagy nekem mindegy, kinek.

Tuen-di átkompoztat a Star Ferry-vel a másik oldalra, tehát elhagyjuk ismét a szigetet. Hát itt a Prada meg a Louis Vuitton az összes többi luxusmárkához hasonlóan külön többemeletes áruházakban tanyázik. Csupa nemesfém és nemes fény, vakul a paraszt. Néhány park közbeiktatását követően (megannyi koi ponty, teknős és flamingó, mintha mi sem lenne természetesebb, ez nem a Népliget, na) következik a parti Star Walk (vagy Stars' Avenue ). Olyan, mint a hollywoodi Hírességek Sétánya, csak itt európai ember kettő csillagot ismer: Bruce Lee-t és Jackie Chant. A túloldal látványa viszont legalább annyira magával ragadó, mint a Victoria Peakről ezé az oldalé. Az IFC és a Bank of China épülete nem hiába ismert világszerte. Visszatérés Wan Chai-ba, vietnami étterem, finomság, jóság, elidőzés, alvás.

Újabb nehéz kelés, eluralkodik a jetleg. A tatár ugyan nem, de a hajcsárom telefonon hajt. Reggeli, indulás a Centralba, emeletes villanyos. Az illatok és szagok hihetetlenül jellegzetesek. Imádom. Mivel ma vasárnap van, filippinó nők lepik el az egész belvárost. A szabadnapjukon beveszik az összes közterületet, beszélgetnek, esznek, cserekereskednek. Nem ketten vannak. Néhol lépni is alig lehet tőlük.

A Square of Statues a feng shui kultúrájának alfája és omegája, az HSBC épületét és az előtte álló teret szemben az öböllel állítólag direkt úgy alakították ki, hogy akadálytalanul áramoljon befelé az energia és a pénz. Hm. Áramlik is.

Az IFC-be nem lehet felmenni, vasárnap zárva van. Basszus, ilyet. Nem gond, van másik.

Last minute-ben futva fogunk egy First Ferry-t, egy gyors katamarán testű kompot, hogy átmenjünk Lammára. Failed. Ez a komp Lantaura megy, ahol igazából nincs semmi. Az ajtók záródnak, kérem vigyázzanak. Annyi baj legyen. Gyors telefon, mi van Lantaun. Pui-O Beach és egy Ooh La La nevű kajálda. Mindkettő elég jó. Leszállva hát a kompról kész a terv: bevásárolunk strandoláshoz, és valahogy eljutunk oda, ahová kell. De itt se taxi, se busz? Ma egyszerű minden: elvisz minket az, akit megkérdezünk. Egy 25 éve itt élő angol faszi japán feleségével és mix kisgyerekük. Igazán jófejek. Hungary? That fucking 6:3 in '57. Na ja. :)

A beach tényleg jó. Tűz a nap, igazi strandidő. A parton mégsincs szinte senki. Ez legyen a világon a legnagyobb baj. Néhány órányi döglés, egy kiadós ebéd, aztán irány a Central. Parkok, bolyongás, fényképezés.

Jó érzés Hongkongban a 180 centimmel. Magasabb vagyok mindenkinél. Jó, Tündinél nem, de minden ottaninál. Ez leginkább a villamoson tűnik fel, ahol konkrétan le kell hajtani a fejünket, miközben kapaszkodunk.

Thai étterem, curry minden mennyiségben. Holnap egész nap repülök, remélem, nem lesz baj....

Végig alvás. Csak kajálni kelek, mint a jó baba.

See you later, Hongkong. Pleased to meet you, Sydney.

És Tuen-di: nagyon köszönöm.