Agyrém

Itt a havibaj! Kóstoljátok, tessék csak, tessék!

Sokszor eszembe jut, hogy írnom kellene, de aztán sosem teszem. A mai nap több szempontból is kivétel. Egyrészt hosszú-hosszú, gyönyörű napsütéses hetek óta először esik újra (szitál, de ezt most jólesik felnagyítani), így nem igazán van kedvem kimozdulni, másrészt bedugózott füllel még kevésbé. Plusz pont: egy hónapja pont. Pont.

Sok minden van az eszemben, most, hogy nem egyik fülemen be, másikon ki. Eresszük hát le a vizet a kavalkádból. Ráhangolódáshoz a ház ajánlata:

Kezdjük azzal, hogy kevesebb mint két hónap múlva otthon leszek, mert ilyen határozatot szültem. Nem volt kínkeserves, nem kellett császározni, megindítani se meg semmi, egyszerűen ezt látom optimális megoldásnak. Az öncivilizációtalanításról szőtt terveimet rég feláldoztam az önmegvalósítás oltárán. Ez sem volt véres, csak komoly. Azért jöttem, hogy megtaláljam a magamhoz vezető utat az angol nyelvű mind mapben. Jelentem, a találat megvolt, a kívánt helyen süllyedek és merülök el az önismeret mélységeiben. Szarul hangzik, szektások meg faszfejek szoktak ilyet mondani, pedig jó.

Sok dolgot szeretnék ma magamon keresztül veletek is megosztani. Nem fogok prédikálni, mert attól óvva intettek, meg így legalább nem kell irgalmas nővéreket irgalmatlanul felcsinálni, a végeredményt pedig elásni a plébánia kertjében – ami nemcsak szarul hangzik (nem az elásás, hanem az irgalmas nővérek), de biztos az is.

Szóval ezt csak amolyan idegesítő popupként vakuzom bele ismételten a köztudatba: énblog lévén a véleményem kalitkájának ajtaja nyitva, úgyhogy aki macskát ereszt a madaramra, az bekaphatja, aki pedig magára veszi, az fáradjon be a próbafülkébe, hogy ne is lássam.

Igen, hazamegyek, és számomra örök kérdőjelnek megmaradó szép magyar kifejezésünkkel élve alig várom. Tökéletesen jól érzem magamat, nagyszerű barátokra leltem, de a forró chilis csokiba mártogatott epertől is behánynál egy idő után, és bármit megadnál egy menzás kelkáposztafőzelékért porcogós fasírttal.

Jaj de fasz vagyok, mi? Próbáld ki, meglátod. Érdemes benézni a kulisszák mögé, kinek mi a fontos. A környezet nyilván nagyon. A lehetőségek szintén eléggé. De ennél nekem eggyel fontosabbak a gyökereim, kettővel a barátaim, hárommal a családom, néggyel a szerelmem, öttel pedig az, hogy otthon nem vagyok stockholmban élő marokkói vagy strasbourgba menekült cigány. Nem akarnék itt maradni, pedig nagyon könnyen el tudnám intézni a dolgot. Öt grand, és van egy ausztrál feleségem papíron. Mégsem fordul meg komolyan a fejemben.

Nem hiszek abban, hogy azért, mert megtapasztalsz valami (és nem valaki!) nagyon jót, le kell ragadnod nála. Sokkal inkább hiszek abban, hogy táplálkoznod és merítened kell belőle, raktároznod és magaddal vinned. Ha mindenki elhagyja az országot, aki jobbra vágyik, akkor az országból nem lesz szar se. Nem értem azokat, akik arra hivatkozva menekülnek külföldre, hogy Magyarország szar. Azt gondolom, hogy azoknak, akik erre hivatkozva hagyják hátra, nagyobb a felelősségük az állapotok konzerválásában, mint azoknak, akik maradnak. El lehet menni akár évekre is, aztán lehet hazavinni tapasztalatokat és mentalitást máshonnan, de nem kell azt mondani, hogy soha. (Ennek a témának egyébként többször nekiültem, írtam róla összesen öt és fél oldalt, de aztán mindig úgy felhúztam magamat, hogy inkább soha nem tettem közzé. Most pedig úgy láttam, hogy talán olyan mélyen szántottam ott és akkor, ami már sok lenne az elvetendő magoknak – nem akarom túlragozni se.)

Egyébként szerintem is szar. De szeretném, hogy jobb legyen, és szeretnék aktívan tenni érte. Nem kell megváltani a világot. Csak lokálisan. Ha az emberek a városukra koncentrálnának… Ha csak a szomszédjukra mosolyognának… Ha nem a panaszkodásé és a negatív energiák sugárzásáé lenne a főszerep… Ha csak egy picit lenne kevésbé közömbös mindenki… Ha csak egy picit lenne kevésbé önző… Ha csak egy kicsit lenne motiváltabb… Ha csak húzzak már a faszságaimmal, igaz? Ez az. Miről beszél ez a majom? Az ilyen éhen hal. Ki a kurva anyját érdekli ez a közösségi maszlag. Törődjön mindenki a saját dolgával…

Lehet törődni a saját dolgunkkal úgy is, ha közben nem teszünk keresztbe a másiknak vagy nem irigyeljük a képességeit. Befejeztem.

Proudly Australian. Locally owned and operated. Hát igen. Valahol ez van, máshol meg a politika öl, butít, nyomorba dönt - és kisajátít. Egyet mondok én a Viktorra: nem kell nekünk foglalkozni vele. Szakajtottuk, szagoljuk. Tanuljuk még a demokráciát, legközelebb talán jobban átgondoljuk, hogy a protest szavazatoknak diktatúrateremtő hatásuk is lehet. Kész, pont. Nem kell nekünk erre több energiát fordítani. Ki a faszt érdekel? Nincs jobb dolgunk tényleg? Annyira minden rendben van az életünkben és körülöttünk, hogy a nagypolitikával foglalkozzunk? Muhaha.

Jó, de nevetség tárgyává tesz bennünket Európában… Szalonképtelenné válunk, brühühü. Gyerekek, rég azok vagyunk. Engem általában svédnek néznek, és megmondom őszintén, MINDIG egyszerűbb lenne meghagynom MINDENKIT ebben a tudatban, de nem teszem. Eredménye: amint kimondom, hogy Hungary, általában van egy olyan negatív felhangos „aha” reakció, ami geciszarul esik a lelkemnek. Magyarnak lenni NEM MENŐ. De amint elfelejtteted, hogy magyar vagy, és előtérbe tolsz más dolgokat a saját megnyilvánulásaidon keresztül, senki le se szarja, hogy magyar vagy, netán eléred, hogy kicsit megváltozzon a Magyarországról alkotott kép vagy elképzelés. Nem könnyű. Én nap mint nap szembesülök ezzel. És ez nem Viktor hibája. Túl nagy jelentőséget tulajdonít neki, aki így gondolja. És nem Európában vagyok. Ez egy hagyományosan régóta fennálló status quo. Talán egy picit dolgozni kellene rajta. Talán mindenkinek. Turizmus. Kultúra. Talán nem a Szigetet kellene basztatni. Talán nem az élsport büdzséjén kellene először szorítani. Meg a legalapabb: talán nem kellene ellenségeskedni.

Na mindegy. Abbahagytam. A lényeg, hogy amellett, hogy az ember a saját vasát üti, másik szemmel a közös vasakra is lehetne vetni egy-egy pillantást. Én ezen leszek a saját területeimen.

Aztán. VB. Igen, gőzerővel készülök, életem formájában vagyok, és ebből nem fogok engedni egy kicsit sem. Nem azért dolgoztam annyit, hogy hazatérve ezt a könnyű kísértésnek és baráti nyomásnak engedve szélnek eresszem, elfelejtsem, feladjam. Nem lesz nagy welcome party, nem lesz szétlazulás. Az, hogy korábban megyek haza, mint gondoltam, az nem jelenti azt, hogy Ferihegyen érek célba. Október 6-16. között érek célba (hogy milyen eredménnyel, az majd ott eldől, és többek között az otthoni felkészülési periódustól is nagyban függ), talán utána pihenek és lazítok majd, de előtte semmiképp. Nathanen kívül immár Erez Beatus korábbi világcsúcstartó - és a legtapasztaltabb freediving instruktorok egyike - is hasznos tanácsokkal, módszerekkel, valamint állandó rendelkezésre állással segíti felkészülésemet. Ő Erez (2006-os a videó, az úriember azóta él Ausztráliában):

NSUC: Samba and Blackouts from USFA Inc. on Vimeo.

Ezt csak a viszonyok tisztázása végett mondom, mert nem szeretném, ha bárki, akinek ezek a dolgok elengedhetetlenül fontosak, megsértődne vagy nemtetszését fejezné ki. Azt meg lehet tenni még most, látatlanban.

Mit jelent ez? Erika és Gergő esküvőjét kivételnek tekintve továbbra sem fogok alkoholt fogyasztani. Túl feszes és szigorú a tempó ahhoz, hogy még egy alkalmat ki tudjak dolgozni. Ha hiszed, ha nem, egy berúgás alsó hangon egy héttel vet vissza a felkészülésben, azaz minimum egy hétnyi edzésmunka kiesését jelenti. Nem hangzik jól, igaz? Tudom, a többségnek inkább az nem hangzik jól, hogy ilyen jellegű megszorításokra van szükség, jönnek majd a „mit veszed magad ilyen komolyan?”, a „menj már a faszomba, de tényleg”, „az élsport káros”, „másból is áll az élet” meg a „nem vagy már a barátom?” típusú kijelentések, amiket azzal a tudattal fogok egy mosoly kíséretében lereagálni, hogy ha olimpiára készülnék, akkor nyilvánvalóan nem engedne meg magának senki hasonlókat. Nekem ez van olyan fontos, mint egy olimpia. Ebben lehet kételkedni, lehet vitatni, lehet kinevetni, egyet nem lehet vele: megváltoztatni. Ezt csak el szerettem volna mondani, több energiát ugyanis nem fogok szánni a kérdés magyarázására. Ez nem egy kinyilatkoztatás, ez csak annak a jelzése, hogy sok mindenben megváltoztam, ami esetleg nem lesz könnyen érthető első látásra-hallásra. Kevesebb lett a fókusz, az a kevés viszont sokkal intenzívebb. Nem fogok szétaprózódni és mindenben átlagosan teljesíteni. Nem vagyok kész egy szürke életre, és soha nem is leszek.

Az ittlétről egyébként azért esik kevesebb szó, mert már megszoktam, és az újdonságok megtapasztalása hétköznapi rutinná vált. Fura egy mondat, igaz? Attól még igaz. Annyi minden történik, annyi impulzus ér, hogy nemigen tudok kiemelni egyet-egyet külön megvitatásra. Ezenfelül pillanatnyilag sokkal inkább egy mesés helyen megtörténő izgalmas belső utazásnak tűnik az ittlét. Amiket magamban vagy magamnak fedezek fel, azokat pedig nehezebben adom át – leginkább nincs is szándékomban. Csak azt tudom mondani, hogy mindenkinek szüksége lenne kiszakadni egy kicsit a megszokott környezetéből és társaságából, hogy távolabbról magára és az életére nézve olyan dolgokat lásson meg, amire a hétköznapokban egyszerűen nincsen lehetőség. Ez a fajta önanalitika nevezhető remeteségnek, és nyugodtan vehetjük példának azokat az indiai jógikat, akik elvonulnak a világtól és egész álló nap csak meditálnak, hogy ráleljenek valamire, ami igazán fontos és meghatározó. Én úgy érzem, ráleltem arra, amiért jöttem, és megtaláltam, amit elveszettnek hittem.

Egy igazi mélyfasz lettem, de azt gondolom, kellő öniróniát halmoztam fel mellé. Szeretném azt gondolni, hogy kimozdulva magamból azt az embert látom, akinek szánom magamat. Valaki, akit értek, megértek, és akivel jó barátságban lehetek. Nem volt ez mindig így. És mivel jó barátom vagyok és bízom magamban, elhiszem azt is, amit mondok. És ha mondom, akkor tudom, úgy is lesz. Bármi legyen is az. Bármennyire földtől elrugaszkodott, lehetetlennek tűnő vállalkozás vagy elképzelés. Sokszor úgy érzem, én vagyok a kutya, aki meglátta a szivárványt…

Te hiszel magadban?

Egyik fél

Másik fél

Egyébként lehet velem majd hétköznapi dolgokról is beszélgetni. Ne legyen para, hogy teológusi végzettség, kineziológia szakkör, 32 évnyi jógatapasztalat vagy pszichológia diploma feltétlenül szükséges ahhoz, hogy témába essünk. Most egyszerűen csak ezeket volt jó elmondani.

Nagyot mondtál, öblíthetsz.

Bizonyítván, hogy a tárgyi világ igenis közel áll (még...) hozzám is, kommentálom néhány fotómat bő nyállal vagy csak képaláírásban. Képregényezünk, baszod! Vetítek is, meg minden. Viszont nem lesz zene, ökörsütés, zsákban futás, tombola, Tibi bácsi, meg büfészendvics a néző térde. Aki érti, mulat, aki nem, az kényszeredetten mosolyog, mintha értené.

Nos.

A két angolkurzusom között volt egy 3 hetes szünetem, ami alatt heti 18 edzést nyomtam le egy pihenőnappal. Rengeteg futás (többnyire 12 km-es órák) és klasszikus úszás, jóga, nyújtás, kondi, és természetesen apnea – megannyi új formában. Nem tudom, mit hoz a jövő, de ez a három hét volt életem legintenzívebb három hete: edzés, evés, pihenés. Alapozásnak szántam, jöhet a következő ciklus…

Ezt nehezebb megszokni, mint a vezetést

Jellemzően egy egész olimpiai úszómedence áll rendelkezésemre

YMCA Woree Pool

Futópálya - Parramatta Park

Kedvencem: futópálya - Promenade

Futópálya - Esplanade

Nyolcas - futásnál gyakorlatilag lassítsak?

Jóga jókor, jó helyen

Szomszédos park - Parramatta

Szintén

Vas

ABC

Törzsek, indák

Néha már mennék

Idill

Apa hajót hajt

Nyugi van

Cairns-esszencia

Szar az élet :)

Boating

Nimród

Voltmár

Készlet

Múltkor megmondtam

A három jómadár

7 Archie van a tábláján, hát úgy hívom

A Pyramidot mindörökkön-örökké

Vele tegnap akadtam össze a tónál edzésen

4 és fél méteres

Zárunk.
Lö pá.

Anyukám pénztárcájába